Versek, mondókák az első napokhoz, hetekhez
„A gyerekek imádják a varázslatot, a csodákat. És hisznek is bennük. Egy jól sikerült varázsigével sok gyerkőcbaj, nyafogás vagy félelem kezelhető. Így nincs más dolgod hátra, mint, hogy… feltöltsd varázsigetárad csemetéidhez legjobban illő „varázsigékkel”, mondókákkal, versekkel
A gyerekek fogadásához:
Anya szoknyája sátor, előbújik, aki bátor.
Egy, kettő, három, ki lesz a párom?
Játsszunk!
(Avarfalvy Emőke)
1.Vigasztaláshoz:
Ha a szíved bánat nyomja, fond bele egy dalba,
Énekelj, s meglásd hamar, az öröm meghallja,
Szivárványszín kabátjában, kacagva dúdol veled,
S ami bántott, egy-két-há', már el is feleded!
(Avarfalvy Emőke)
2. Kisebb sérülések, fájdalmak „gyógyításához”:
Ebcsont, kutyaháj,
Ha meggyógyul,
Majd nem fáj!
Bibics, bibics,
Kecskeláb!
Ha meggyógyul,
Majd nem fáj!
3. Összebújós, ölbe ültetős játékokhoz:
Simogató mondóka
Megmásztam öt hegyet:
Egy dundit, (hüvelykujj)
Egy keskenyet, (mutatóujj)
Egy magasat, (középső ujj)
Egy ékeset, (gyűrűsujj)
Egy egészen kicsikét, (kisujj)
Nekem ennyi épp elég! (a tenyerébe simogatunk)
Ölbéli mondóka
Csacsi húzza kicsi kocsit,
(a gyerkőc karjánál fogva előre hátra húzzuk, közben a kinyújtott lábunkon ül velünk szemben)
kicsi kocsi nyekereg.
(a lábunkkal föl-le "rugdossuk" finoman a fenekét)
Ej te gazda, lusta gazda
zsírozd meg a kereket,
zsírozd meg a kereket.
(először lassan, majd egyre gyorsabban jobbra-balra húzzuk a karjánál fogva)
Leestek a gyerekek.
(lefektetjük a kinyújtott lábunkra)
Ujj játék:
Hüvelykujjam mustáros,
mutatóujjam mézes
középső ujjam lekváros,
gyűrűs ujjam krémes
Hát a kicsi tiszta maradt?
Dehogy tiszta, ő is ragad!
Hintáztató:
Hinta baba, ringó, kicsi rózsabimbó
Hopp a toronytetejébe, ott egy csoda hintó.
Ülj fel a hintóra! Szállj a kerek tóra!
Gere vissza fehér hattyú csimpilimpi szóra!
4. Játékba hívogató:
Lányok, fiúk, játsszunk, ugyan mit is játsszunk?
Csincseréket, bugyborékot, Ádám vackot, vadbarackot, tengeri guggot!
5. Mesehallgatásra hívogató:
Erdő-erdő meseerdő, benne mese, tizenkettő.
Itt kopogtat most is egy, gyere gyorsan, hallgasd meg!
Egyszer régen, nagyon régen, kint jártam a meseréten.
Ahogy mentem, ahogy jártam tudjátok, hogy mit találtam?
Semmi mást csak egy mesét, kezdem is az elejét.
6. Reggelihez, ebédhez, uzsonnához, evéshez csalogató:
A kis boszorkány
Kis boszorkány hatkor
talpon áll, habarcsol.
Hétkor már az üstje
belevész a füstbe.
Nyolckor kávé-pára
száll a magosságba.
Kilenc óra tájban
rend van a kamrában.
Mire tíz az óra,
répát vág apróra.
Tizenegykor az ebéd
rotyog: tudja: nem elég
a varázs, hogy délre
legyen már ebédje.
Gyertek, gyerekek,
vár az asztal, egyetek!
/Osztrák mondóka, fordította.: Tarbay Ede/
7. Rendrakó mondóka:
Csiribú - csiribá, hókusz – pókusz, kipp és kopp
Rakjuk a rendet itt és ott:
Egyet, jobbra, egyet, balra, egyet tegyél fel a magasba!
Mire tízig számolunk, már mindent helyre raktunk.
Egy, kettő, három…
8. Sorakozáshoz:
Egy, kettő, három, négy
Sorba állni nem nehéz:
Libasorban nincsen párod,
Párban pedig
Kézen foghat a barátod.
9. Öltözködéshez:
Hacuka pacuka
minek az a sok ruha?
Mire mindet felveszem,
jó kövérre növekszem.
Olyan leszek, mint a medve,
aki ki van kerekedve.
10. Kézmosáshoz:
„Cukros, ragacsos, tapadós, maszatos ez a kicsi tappancs,
Hozd hát ide most, nos hát, gyere mosd, adom is a szappant,
Hékás.békás! Fogd meg már! Csúszós kishal megtréfál!
Mosd meg gyorsan, egy, két, hár!”
(Szabó T. Anna: Kézmosóvers – részlet)
11. Fogmosáshoz:
Kívül körkörösen, csir-burr-burr,
Belül kisöpröm, huss-huss-huss,
Kívül tiszta, belül szép,
Ahol rágok, ott kell még.
Határozottan, de nem erősen,
A fognyüvőket le is győztem!
(Patonai Gabriella: A fogmosó mondóka)
12. Pihenéshez:
Álommanó zsákját nyitja,
Lecsukódik minden pilla.
Odarepít, hova vágyom,
Meseország... ez az álom.
Orgonából kis pohárka,
Rózsasziromból topánka.
Szél úrfival táncot lejtek,
Zenél nekünk Tücsök Herceg.
Álomtündér álmom óvja,
Gyorsan eltelik sok óra...
(Simola Teréz Csilla: Álomország)
12+1 ötlet: Az óvoda és udvar megismeréséhez:
Megy az út, megy az út,
Kanyarog a gyalogút.
Emelkedő, emelkedő, aztán lejtő
Megy az út, megy az út
Kanyarog a gyalogút.
Hopp, egy gödör!
Megyek itt, megyek ott,
Egyszer bal, egyszer jobb.
Fenn az ég, lenn a kút,
Hideg jég, hosszú út