Kép forrása: Wordpress
Villanófényben
Érzelmi és erkölcsi nevelés napról, napra az óvodában
I. Bevezető gondolatok
Az érzelmi és erkölcsi nevelés, mint minden óvodához kapcsolódó fogalom elválaszthatatlan a többitől, hiszen - mint ahogy a gyermeki személyiség fejlődése - ez is, komplex, egymástól szétválaszthatatlan, sőt sokszor észrevehetetlen folyamatok, események eredménye.
Sokat gondolkodtam azon, vajon hogyan lehetne erről a témáról úgy írni, hogy a folyamatból kiemelve át és megérezni lehessen azt, hogy milyen egyszerű és hétköznapi dolgokkal fejlesztünk érzelmeket, erkölcsi szabályokat, viselkedési szokásokat, viszonyulásokat. Hosszas töprengés után rájöttem, hogy ez az összeállítás csak olyan lehet, mint egy fényképalbum, melyet lapozgatva rálelhetsz egy-egy képre, ötletre, melynél megállsz, elgondolkozol, vagy úgy érzed, hogy Nálatok is készülhetett volna. Visszaköszönnek a gondolataid, élményeid vagy rájössz arra, hogy ez a kép nem tetszik és gyorsan továbblapozol. Mielőtt kinyitnád ezt az albumot, azért néhány gondolatot írnék arról, hogy nekem, mint embernek és hitelesnek lenni akaró óvónőnek, milyen „elveim” vannak ezzel (és az egész óvodai neveléssel) kapcsolatban. (ha úgy tetszik ez az én „etikai kódexem”:
1. Minden velem kapcsolatba kerülő gyereket/felnőttet/ ugyan nyitottan várok, de először is megismerni akarom és csak utána elfogadni, hiszen az elfogadáshoz valódi ismeretekre, tapasztalatokra van szükségem. (Lehet, hogy már ez az első pont már megoszt, de vállalom, mert fontosnak érzem ezt a sorrendet, ahhoz, hogy évekig együtt tudjunk gondolkodni és működni.) Egymás megismerése és elfogadása végbe mehet gyorsan vagy lassan, hiszen minden gyerek/felnőtt különböző ebben a tekintetben is. Kezdeményező a „szerepem” ebben a kezdeti helyzetben is, de csak óvatosan, tapintatosan haladhatunk előre a gyerekek és szülők ütemében. (és azt is el kell tudnom fogadni, ha nem alakul ki az összhang, mert annyira különbözőek az elveink, hogy nem tudjuk, nem akarjuk egymásét elfogadni, befolyásolni. Ebben a helyzetben bizony elég nehéz segítséget nyújtani, de vállalni kell, hogy egy-két őszinte beszélgetés után esetleg „elköszönünk egymástól, mint éveken keresztül „egymás ellen dolgozni, mert annál rosszabbat nem tehetünk a gyereknek)
2. A kapcsolatok, a gyerekek és szülők fejlődését segíteni lehet, de siettetni nem érdemes, hiszen így látványos eredményeket valóban produkálhatunk, de valódi változásokat, belsővé vált eredményeket nem érhetünk el, ezért óvónőként az egyik legfontosabb „erényem” a figyelem, segítségnyújtás és helyzetteremtés mellett a türelem kell, hogy legyen.
3. Tudomásul veszem, hogy minden gyerekekkel és szüleikkel eltöltött pillanatban „mintaadó” vagyok. Nem csak a tudatos, hanem a tudattalan gesztusaim, mimikám, kimondott és csak érezhető gondolatommal hatással van. A gyerekeim „kritika” nélkül utánoznak, a szülők pedig kritikus szemlélőim. Olyan, mintha mindig „szerepelnék” és ezt csak akkor lehet vállalni, ha elfogadom, hogy hibázhatok, tévedhetek és ezt vállalni is tudom. Elnézést és bocsánatot kérni ugyanúgy kötelességem egy ilyen helyzetben akár gyerekkel, akár felnőttel kapcsolatban történt ez.
4. A hitelesség az egyetlen igazi „fegyverem”. Soha nem akarok más lenni, mint a milyen vagyok. Soha nem akarok mást mondani, mint, amit gondolok, mert a legkisebb „álságot” is észreveszik a gyerekek és a szüleik is. Azt azonban minden helyzetben mérlegelnem és egyénre igazítanom kell, hogy ezeket hogyan, milyen módon közvetítem.
Miért is tartottam fontosnak, hogy a bevezetőben leírjam ezeket a gondolatoka?
Azért, mert erkölcsről, érzelmekről írt gondolatokat elég nehéz úgy megismerni, elfogadni vagy elvetni, hogy nem tudunk a másik félről semmit. Ez a pár mondat talán segít abban, hogy egy kicsit ismerősnek érezhet az, aki elolvassa ezt az összeállítást.
Mit is kell még tudni rólam? 38 éve vagyok óvónő és ebből lassan 25 éve a Freinet pedagógia az, mely rendező elve a munkámnak. Keretet és kapaszkodót ad, ahhoz, hogy a sok-sok új ötletet, információt, tapasztalatot hogyan is tudjam rendszerben látni, a helyén, a legjobban és legjobb helyzetekben alkalmazni.
A bevezetőben ugyan a végén kerül sor a „csoportom” bemutatására, de ez csak logikai kérdés, hiszen „azért vagyunk, mert ők vannak”:
„A sasok (és a Cinegék) nem járnak lépcsőn” (C. Freinet)
29 örökmozgó, ficergő, kutató, minden iránt érdeklődő, mindent kipróbálni akaró, különböző életkorú gyerkőc, négy felnőtt, akik megpróbálják őket terelgetni és sok-sok manó, akik hol megnevettetnek, hol borsot törnek az orrunk alá (pl. Mikuláskor elcsenik a cipőinket), hol segítséget kérnek, hol segítséget adnak, ha bajba kerülünk. Egy mondatban ez a Cinege csoport.
Éljük az óvodások életét: nap, mint nap felfedezzük a körülöttünk lévő csodákat, járjuk a hegyeket, völgyeket és közben ismerkedünk mindennel, ami csak a szemünk elé kerül. Figyelünk és ismerkedünk. Féltünk és óvunk. Odébb rakjuk a csigát, ha az az úttestre tévedt. Nyomon követjük a hangyákat. Örökbe fogadjuk a méhecskéket és aztán, ha már elég volt a szemlélődésből, akkor sziklákat megmászva jutunk fel a csúcsra. A fákra mászva próbáljuk felfedezni a manókat rejtő odúkat. Köveket és árkokat átugorva keressük a vaddisznók dagonyázó helyét, és ha már ebből is elég lenne, elcsendesülve hallgatjuk az erdő, mező meséit a manóinkról, a tündérekről, mindenféle valós és mesés lényről.
Játszunk, varázsolunk mindenhol, mindenkor, mindennel, ami csak a kezünkbe kerül: faágakból ház épül vagy varázsbottá válik. A kövek társasjáték bábuivá, az üres guriga űrhajóvá, a zokni kígyóvá és a fél pár kesztyű tyúkocskává alakul át. Az elkészült alkotások, pedig életre kelnek, bábok, mesehősök lesznek, és már szövődik is köréjük a hihetetlen kalandokkal teli történet, mese és dallam, melyhez hangszer is dukál. Ekkor újra kezdődhet az alkotás: hangszerré lesz a dió, a gyűjtött kő és faág. Röviden ilyen a „Cinegés” körforgás. Olyan, mint az idő, az évszakok vagy az élet körforgása. Állandóságot, biztonságot, melegséget sugároz, ahol mindenki bátran kipróbálhatja és megismerheti önmagát és egymást. Igazi „cinege fészek”, ahonnan el lehet rugaszkodni, ahová vissza lehet térni. Megpihenni. Később aztán megerősödve tovább repülni.
"...a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják hova tartoznak, de ugyanígy szárnyakat is, amelyek… lehetőséget adnak új utakat bejárni vagy inkább repülni.” (Johann Wolfgang von Goethe)
II. Egy cseppnyi elmélet, egy cseppnyi ismétlés (mert ismétlés a tudás…..)
„A köznevelési rendszer egyik kiemelkedő eleme az érékek, normák hangsúlyozása, az erkölcsi nevelés erősítése. A módosított alapprogramban (Az Óvodai nevelés országos alapprogramja) is megtaláljuk az erkölcsi nevelés kifejezést, mintegy irányvonalat adva a helyi pedagógiai programok számára: az átgondolásnál hangsúlyos szerep jut az erkölcsi nevelésnek.
A lényeg ugyanakkor nem a szavak szintjén történő megjelenítés, hanem a mindennapok gyakorlatában való megvalósítás; annak személete, folyamata, módszerei, technikái, lehetőségei. Természetesen nincs szabály, pontosabban fogalmazva, nincs recept. Sok féle jó megoldás létezik, és egy kisgyermek - három- vagy négy, az óvodában eltöltött évei során - számtalan (megszámlálhatatlan) helyzeteket él át, amelyekben „nyakon csíphető” az erkölcsi nevelés, sokszor nem is tudatosan, gyakran észre sem vesszük, hogy ezt tesszük.
Az óvodáskori erkölcsi nevelés sajátos, a kisgyermekkor másféle attitűdöt és megoldásokat implikál, mint a későbbi életkorban megvalósítható direktebb formák. Ezért is szerepel a címben az „érzelmi” szó is, hiszen ebben az életkorban nem lehet nem az érzelmeken keresztül hatni, az erkölcsi nevelés pedig - kicsit leegyszerűsítve - nem más, mint értékek és hatásrendszerek együttese. Minél nagyobb összhangban vannak az értékek és a hatások, annál nagyobb az esély a beépülésre, a tényleges hatás elérésére, a későbbi stabil értékrend kialakulására.”
(Bakonyi Anna)
„Az érzelmi nevelés kiegészítve az erkölcsi képességek fejlődésének elősegítésével, a szocializáció kiegészítve az individuális folyamatok fejlődésének segítésével talán az egyik legszerteágazóbb feladata az óvodának. Minden tudatos és kevésbé tudatos, tervezett és spontán hatás befolyásolja ezeknek a képességeknek a fejlődését. Egymásra ható, egymást segítő és gátló összetett ingerekből álló hatásmechanizmus, mely magában foglalja például:
- az én tudat fejlődését és az önismereti képességeket,
- az intellektuális, esztétikai, morális képességek rendszerét
- a közösségbe való integrálódást
- a magatartási készségeket, külső elvárások belső szükségletté válását
- a verbális és nonverbális képességeket
- a világhoz való hozzáállást és a róla szerzett ismereteket, tapasztalatokat
- a pozitív életvezetéssel kapcsolatos képességeket
- környezettudatos magatartás megalapozását… stb.
Az óvodáskorú gyerek talán ezen a területen teszi meg a legnagyobb utat, változik a legtöbbet. Érzelmi vezéreltségtől, azonnali vágyteljesítéstől el kell jutnia a belátásig, a toleranciáig, a vágyak késleltetett beteljesülésének elfogadásáig. Meg kell ismernie önmagát, képességeit, lehetőségeit, határait. Meg kell tanulnia a közösségben létezni és azzal együttműködni. Meg kell ismernie és alkalmaznia kell azokat a magatartási szabályokat, szokásokat, normákat, amelyek ehhez szükségesek.
Az óvodai élet első percétől az utolsóig állandóan változó, egyénenként fejlettségi különbségeket mutató folyamat ez is, mint az összes többi terület, amelyben lehetnek megtorpanások, visszaesések és hirtelen megugrások is.
Részfeladatok:
- Kedvező érzelmi hatások biztosítása.
- A gyerekek egyéni szükségleteihez igazított befogadás, beszoktatás.
- Pozitív kapcsolatrendszer kialakítása és működtetése minden szinten (gyerek-gyerek, gyerek –óvónő, szülő – óvónő, óvónő- óvónő, gyerek-óvónő- pedagógiai asszisztens –dajka)
- A szocializációs és az individuális fejlődés segítése.
- Erkölcsi tulajdonságok és az akarat fejlődésének segítése.
- Együttélés szokásainak, normarendszerének megalapozása.
- Esztétikai érzelmek alakítása.
- Szülőföldhöz, szűkebb és tágabb környezethez való pozitív kapcsolat megalapozása.
A megvalósítást segítő alapvetések
- A gyerekek fogadása és a velük való együttlétek a humanisztikus pszichológiai irányzatokból, gyermekközpontú nevelési elveket követve, az inkluzív pedagógia gyakorlatából kiindulva kell, hogy megvalósuljon.
- Az óvodában dolgozók nyitott, rugalmas kapcsoltrendszerének kialakítása biztosítja a nevelési folyamat egységes szemléletű megvalósítását.
- A gyermekek életkori és egyéni szükségleteihez igazodó befogadás és visszafogadás, megismerés a szülők bevonásával és aktív részvételével történik, melynek lépései az egyes gyerekek igényeihez és a szülők lehetőségeihez igazodnak.
- A családokkal való szoros együttműködés az óvodai élet egész ideje alatt elengedhetetlen feltétele annak, hogy kialakuljon az a mindenki számára elfogadható értékrend, melynek közvetítése segítheti a gyerekek erkölcsi, érzelmi fejlődését.
- A közös és egyéni tapasztalatokat, élményeket biztosító tevékenységrendszer kialakítása, melyben a gyerekek individuális, szociális, erkölcsi tulajdonságai és akarata változatos helyzetben fejlődhet, szokás és normarendszere megalapozódhat.
- A szűkebb és tágabb, természetes és mesterséges környezet felfedezését biztosító tevékenységek, ünnepek, jeles napok, néphagyományok, saját hagyományok szervezése, melyek segítik a szülőföldhöz, az emberi munkához, a természethez való pozitív kötődés kialakulását.
- A valamilyen oknál fogva lassabb vagy gyorsabb fejlődés, akadályoztatás vagy kiemelkedő tehetségként működő gyerekek esetében – a szülőkkel való egyeztetés után – szakemberek bevonására is sor kerülhet.
- A más nemzetiségi és kultúrából érkező gyerekek esetében is csak a megértés, az elfogadás és az előítéletektől mentesség lehet az eredményes együttműködés alapja. Minden esetben meg kell ismerni az adott kultúrát, a szokásokat, amelyekkel színesíthetjük csoportunk, óvodánk életét, beépíthetjük a hétköznapjainkba, ünnepeinkbe.
- Az óvodára és a csoportra jellemző hagyományok is segítik a szocializációs, erkölcsi és magatartási szokások fejlődését egyaránt.
- Világos, egyszerű, állandóságot biztosító szokás és szabályrendszer kialakítása.
- Tiltás helyett értelmes, ésszerű az együttélést, együttműködést segítő szokások és szabályok kialakítása, melynek szükségességét a gyerekek is megérthetik, tapasztalhatják.
- A gyerekek szabad játéka a legjobb színtere az érzelmi, erkölcsi tapasztalatok feldolgozásának és belsővé tételének.
- A minősített óvodai „jó gyakorlatok” közül általunk választott „Drámajáték az óvodában” kidolgozott program és a dramatizálási, bábozási lehetőségek mindennapi választható lehetőségként segíthetik az érzelmi, erkölcsi és szociális képességek, kompetenciák megalapozását.
- A mesék a gyermekek számára belső emberi konfliktusokat, megoldási lehetőségeket, mintákat jelenítenek meg. A fejlődés segítésének elengedhetetlen, mással nem pótolható eszközei, ezért a mindennapos mesélés elengedhetetlen az óvodai élet során.
- A szabad önkifejezési formák alkalmazására, szabad alkotásokra való ösztönzés stb.”
(részlet az óvodánk nevelési programjából – Nagykovácsi Kipatak Óvoda: Természetes neveléssel a természet útjain)
III. Villanófényben: Így élünk mi!
(Történetek a hétköznapokról, ünnepekről, gyerekekről, felnőttekről, helyzetekről, konfliktusokról mindenféle fontossági sorrend nélkül)
Mielőtt megosztanám Veletek a „képeimet”, történeteimet, meséimet egy vers, melyre a http://ovoneni-naploja.blog.hu/ oldalon bukkantam és akár a mottója is lehetne ennek az összeállításnak:
Tandori Dezső: A mackóról, aki nem hasbeszélő mackó volt
A hasbeszélő mackóknak született egy fura csemetéje.
Ez a bocs még azt se mondta: „Bocs!” a nagyok lábára lépve.
De ez még hagyján; más volt itt, amitől a család megrebbent:
Hogy: bárhogy nyomkodták a hasát, ez a mackó meg sem nyekkent.
Több medvedoktor megnézte, és mind azt mondta: „Félő…”
S a szülők jól érthették: Ez a bocs nemigen lesz hasbeszélő.
Így is lett. S múlt a medve-idő, a bocsból nagy mackó vált.
De egyszer sem nyikkant a hasa, akárki akármit próbált.
Aztán… született egy gazdája. Az nem erőltette a dolgot.
A medve szemébe nézett, látott két üveggombot,
De alattuk – el se hinnétek! – apró képmagnó forgott!
És akkor a mackó megszólalt: „Ha tudnád… erre vártam!
Az első vagy, aki nem nyekteti A hasam meg a hátam.
És egyet kérnék még tőled: Hagyd, hogy soha-soha ne beszéljek;
Használj hűséges néződnek, nekem az a dolgom, hogy nézzek;
Mert látod, örökre megőrződnek a szememben a képek.”