Az apacuka szörnyek (Az óvodás és az ő félelmei)

Ahogy a szülői értekezleten bevezettem a témát, szinte minden fej bólogatott, amikor a félelmeket emlegettem. Abban voltak különbségek, hogy melyik gyerek mitől fél, de abban egyet értettek, hogy előfordulnak néha rémálmok, vagy félelmek különböző lényektől (boszorkány, szörny, szellem, sárkány), sötétségtől, stb. De mi minden történik ilyenkor a gyerekekkel, hogy ilyen félelmetesnek kezdik látni a világot?

Először is elkezd kialakulni a belsőszabályozás. Ezeket mint a játék, mind a napi cselekvések során sajátítja el. Ez annyit jelent, hogy azok a kérések, utasítások, szabályok, szokások, amiket eddig meg kellett csinálnia, be kellett tartania, azokat elkezdi magáévá tenni. Utánozza a szeretett személyt, megfigyeli a világot, és sajátjává teszi azt, hogyan viszonyuljon hozzá. Úgymond belsővé válik az irányítás, ami már nem attól fog függeni, hogy valaki ott áll, és mondja neki, vagy ellenőrzik, hanem fontos lesz a gyereknek, hogy olyat tegyen, úgy tegye, amit és ahogyan a hozzá közel álló személyek.

Most ez kicsit túláltalánosítottnak hangzik, így nézzük egy kicsit közelebbről. Az óvodások szeretnek utánozni. AZt játsszák, amit a felnőttek csinálnak, és szeretnek “segíteni” a házimunkában -néha a szülőket kicsit hátráltatva. Ennek két funkciója is van.

Az egyik pont az előbb emlegetett belsővé tétel. Ahogy gyakorolja azt az adott viselkedést, egy idő után olyan, mintha ezt ő találta volna ki. Egy gyermeklélektan könyv egyik példája (Mérei-Binét: Gyermeklélektan), mikor a kisgyermek édesapja polcáról leveszi a könyvet. Az apa intő jelzést ad, elveszi a könyvet, és visszateszi a helyére. A gyerek újra próbálkozik, mikor is az aoa ránéz, a gyerek tudja, hogy nem szabad, és az apa visszateszi a könyvet a helyére. Ezután a gyermek ez rengetegszer megismétli, mitha keresné a határokat. Ilyenkor ismétli a szabályt, egyre többször hallja, szembesül vele. Ekkor következik egy váltás. A könyv kihúzása közben saját maga kezdo utánozni a tiltó mozdulatot, majd a könyvet kiveszi. Itt már próbálja magának mondani a szabályt, de még ez bizonytalan. Ebből játékot csinál, és kihúzza a könyet, tiltó jelzést mutat magának, majd visszatolja a könyvet, és ki-be húzza. Ezzel oldja az akadályozottság -hogy nem kaphatja meg a könyvet- feszültségét. Végül sok sok gyakorlás után eljut oda, hogy nem veszi ki a könyvet. Ahhoz, hogy ez a folyamat végig menjen, nagyon fontos az érzelmi kapcsolat. Olyan személytől, akihez nem kötődik, nem fog ilyen szabályokat, értékrendet megtanulni azonosulás útján, maximum félelemből, amelyet csak adddig tart, míg a félelmet keltő személy jelen van. Fontos az állandóság is, mely mind a szabályok, mind a személyek állandóságára, elérhetőségére vonatkozik.

Az utánzásnak van egy másik funkciója is: feszültséget old, csökkent.  A szeretett személy hiányát ellensúlyozza azzal, hogy utánozza őt, megjeleníti őt, mintha ott lenne. A testvérféltékenységet is tudja magában így csökkenteni, hiszen a testvért utánozva kicsit olyanná válik, mint ő, és olyan embert nem annyira lehet utálni, aki olyan, mint mi.

A gyerekek eközben elkezdenek távolodni szüleiktől, és míg csecsemőként a biztonsághoz a szülő jelentléte szükséges volt, óvodás korra már megbírkózik a szeparációval, különválással, és képes a behelyettesítésre, vagyik más személy, vagy tárgy (plüss maci, pelus) is képes megnyugtatni őt.

Ezzel ellentétesen megjelenik az agresszió bennük, amely a cselekvést korlátozó tilalmak kapcsán kerül felszínre. Ilyenkor a gyerekek nem képesek ezt az indulatot késleltetni, vagy a fantáziában kiélni (“bárcsa esne a gödörbe”), hanem azonnal, cselekvésesen fejezi ki (csíp, rúg, harap, kiabál, stb.).

Az azonosulás, illetve belsővé tétel és az akadályozottság kapcsán megjelenő agresszió mellett megjelenik az óvodásokban egy félelem: a szeretet elvesztésétől való félelem. Mivel annyi korlátozás, szigorúság, tilalom, irányítás, kényszerítés jelenik meg ebben az időszakban, képesek egy rosszalló pillantást, egy mosolymegvonást is a szeretet elvesztésének megélni. Emiatt a megfélemlítés és szeretetmegvonás ebben az időszakban kimondottan szorongató élmény a gyerekek számára.

Látható, hogy sok minden történik a gyerekekkel három és hat éves korukban. Itt még nem is tértem ki a nemek különválasztására, nemi identitás alakulására, ami szintén jelen van ebben az időszakban. Már így is elég feszültséggel teli változás van jelen ahhoz, hogy megjelenjenek az óvodáskori szorongások. Ezek tehát megjelenhetnek rémálmok formájában, de lehet, hogy fél a sötétben, vagy szörnyektől, vagy lényektől. Vagy egyszerűen az elalvás nehezen megy, vagy felriad, vagy bepisil. Ezek egy szintig teljesen érthetőek ebben az időszakban.

A megjelenő félelmek sokszor mesebeli lényekhez kapcsolódnak. Felmerül a kérdés, hogy akkor ne meséljünk nekik? Hiszen ha nem hall a sárkányról, nem fog félni tőle. Azt hiszem nem árulok el titkot, ha elmondom, nem ennyire egyszerű a helyzet. A mesék szereplői szimbolikusan kifejezik azt a belső feszültséget, azt a konfliktust, amit a gyerek aktuálisan átél. Ezért nagyon jól lehet a mesék szintjén reagálni ezekre a félelmekre. A gyerekek saját érzelmi és értelmi szintjüknek megfelelően tudják választani a mesét. Abban a legkisebb herceg, aki legyőzi a szörnyű sárkányt, őket szimbolizálja, ahogy megküzdenek az adott nehézségükkel, félelmükkel. Sok olyan történet, amelyben a félelmetes lényekkel meg lehet küzdeni, ahol az ellenség legyőzhető, a gyerekek elsajátítják a megküzdés technikáját. Ez azért nagyon fontos, mert így más helyzetekben is a megoldást fogja keresni, és önállóan is képes lesz megoldani a helyzeteket.

Mivel nagyon sok minden történik ebben az időszakban, és amúgy is félnek a szeretet elvesztésétől az ovisok, kimondottan fontos az érzelmi biztonság megélése. Ennek főképp cselekedetekben kell megnyilvánulnia, hogy tudja a gyerek, mindig számíthat arra, hogy mi történik, képes felismerni a szabályokat, elfogadják őt, és képesek megnyugtatni, biztonságba helyezni őt. Így amellett, hogy ösztönözzük a helyzetek megoldására, leküzdésére szimbolikus majd valóságos terepen, éreznie kell, hogy van mögötte egy szerető család. Társnak kell lennünk mellette, mint a mesékben jelenlevő segítőknek, akik eszközöket adnak a főhősnek, de végül mégis nekik kell megküzdeni a sárkánnyal."

Elég nehéz lehet elhinni, hogy a kisgyerekkori félelmek megjelenése a pszichés fejlődés velejárója és védelmet nyújtanak a "világ meghódítása" közben A legváltozatosabb dolgok válthatnak ki félelmet egy gyerekből, de akármitó is váltja ki benne ezt az érzést (és felnőttként néha nehéz is megérteni a félelem okát), soha ne kérdôjelezzük meg gyermekeink félelmeit, illetve szorongásait. Ne bagatellizáljuk azokat, és ne is szégyenítsük meg ôket ezek miatt, hanem segítsünk nekik azok leküzdésében.

Néhány ötlet ahhoz, hogy hogyan segíthetünk a félelmek leküzdésében:

• "Felejtsük el a mumusokat, rossz gyerekekért jövő manókat és társaikat, ugyanis a gyerekek 7–8 éves korukig egyrészről mindent elhisznek, amit a felnőttek mondanak, másrészről mágikus gondolkodással rendelkeznek és egyre nő a fantáziájuk ereje is, amelyek együttesen nagymértékben fel tudják erősíteni a gyermekek szorongásait és félelmeiket. Mit tehetünk, ha egy gyermek fél valamilyen szörnytől? Kimondottan sokat segít, ha gyurmából vagy papírból elké- szítik a gyerekek ezeket a veszélyes „lényeket” és a figurákat egy kulccsal zárható dobozba teszik. A kulcsot pedig vagy ők, vagy a szülők őrzik (a dobozt érdemes nem a gyerekek hálószobájában tartani). Így újra birtokolni fogják a helyzet feletti kontrollérzését, ami megnyugtatja őket.
• Az is nagyon fontos, hogy soha ne szégyenítsük meg a szorongó gyermeket, illetve ne bagatellizáljuk csemetéink félelmeit, szorongásait, mivel ezek számukra olyan valóságosnak tűnő veszélyek, amelyek bénítóan hatnak rájuk, akár pszichoszomatikus megbetegedéseket is okozva nekik.
• Azzal is segíthetünk, hogy varázslót, jótündért játszunk, aki legyőzi, jóvá varázsolja a lidérceket vagy szükség esetén akár el is pusztítja őket. Azaz soha ne bizonygassuk, hogy ezek a lények nem léteznek, hanem adjunk magunknak szerepet ezekben a gyermeki fantáziákban, s ezzel segítsük megoldani a félelmetes helyzetet
• Mindenképpen fontos, hogy gyermekünket mindig nyugtassuk meg. Ne engedjük, hogy egyre erősödő szorongásaival, félelmeivel, testi tüneteivel magára maradjon. Soha ne alkalmazzuk a „félelemről való leszoktatást” sem, mint például, amikor bezárjuk a sötét szobába a gyermeket, had tapasztalja meg, hogy a sötétben úgy sem történik semmi, nem kell félnie… Ez rossz technika, meg nem oldja, inkább csak fokozza a rettegést.
• A félelmek feloldásában nagyszerű segítséget nyújtanak a mesék, mivel ezekben a mesefigurák megoldják a problémákat, illetve a veszélyes helyzeteket, amelyekből a gyermekek sokat tanulnak, és egyben megérzik és fejlesztik (én)erejüket és probléma-megoldási készségüket.

A szorongások, félelmek kialakulásában igen gyakran nagyon nagy szerepük van a szülőknek, a gyerekkel foglalkozóknak is. Akarva-akaratlanul is átadjuk saját szorongásainkat, félelmeinket, illetve fóbiáinkat a viselkedésünkkel."

(Forrás: http://lehetosegekhaza.hu)

Ha ezzel az összeállítással felkeltettem az érdeklődésedet és szeretnél még többet megtudni, akkor lapozz bele: